
19:00 – A résztvevők tiszteletére magyaros díszvacsora a Csalánosi Csárdában.

10:00 – A rendi delegációt udvariassági látogatás keretében a Parlamentben fogadta Dr. Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese, a Magyar Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke.

A találkozón megállapodtak, hogy a Szent Gábriel Rend magyar nemzeti csoportja a jövőben szoros együttműködésre törekszik a humanitárius ügyekben aktív magyar szereplőkkel, különös koordinációval a Parlament Imacsoportja részéről.
A rend vezetője tájékoztatta Vejkey Imrét, hogy a hazai csoport idén önálló egyesületként bejegyzésre került, tagjai között budapesti konzuli képviseletek vezetői és a korábbi parlamenti örmény nemzetiségi szószóló is szerepet vállalt.
A rend vezetői megerősítették, hogy a budapesti központ felel a balkáni régió és a V4 országok bővítési stratégiájának végrehajtásáért.
A delegáció meglátogatta a magyar kormány által létrehozott humanitárius koordinációs központot (BOK Csarnok), amely a Magyarországra érkező ukrán menekültek ellátásában játszik elsődleges irányító szerepet. A vendégeket Téglásy Pál, a Karitatív Tanács vezetője fogadta, aki részletes tájékoztatást adott a központ munkájáról Soltész Miklós miniszterelnökségi államtitkár nevében.


14:00 – 18:00: A Rend nemzetközi kongresszusa két fő napirendi pontja:
• 14:00 – 15:00: A nemzeti tagszervezetek vezetőinek, a Magisztrális Tanács rendes ülése
• 15:15 – 17:00: A Szuverén Tanács ülése
Lehetőség nyílt meghallgatni Jürg Staübli nagykövet urat, a rend Connétable-jét, aki bemutatta a közelmúltban tett intézkedéseket.

A Petram Alapítvány és az indiai Rakhi Alapítvány együttműködésével létrehozott projekt célja fiatal felnőttek oktatási központjának létrehozása Indiában, ahol szakmai képzést és angol nyelvoktatást biztosítanak.
A Szent Gábriel Rend francia szervezete folytatta a libanoni keresztény gyermekek támogatását célzó programját, amelynek költségvetése 50 ezer euró volt. Oktatási anyagokat, élelmiszert, ruházatot és napelemek telepítését biztosították.
A rend svájci szervezete Burkina Faso-ban szervezett humanitárius akciókat, többek között bútorokat, játékokat, könyveket és gyermekruhát adományozva a rászorulóknak. A helyszíni koordinációt Isabelle Chevalley felügyelte.
Anthony a csapatával
Köszönet Anthony testvérnek a projekt koordinációjáért és a partnereknek a sikeres végrehajtásért.
Végül
Staübli nagykövet beszámolója szerint a Szent Gábriel Rend továbbra is elkötelezett a karitatív célok iránt, különösen az anyák és gyermekek támogatásában.
17:15 – 18:00: Technikai szünet (díszöltözet felvétele)
18:15: A magyar nemzeti csoport vezetőinek és új nemzetközi tagok hivatalos beiktatása.

20:30 – Ünnepi fogadás a Magyarországon akkreditált diplomáciai és konzuli testülettel.

10:00 – Autóbuszos kirándulás a tokaji borvidékre. 12:30 – Érkezés Tállyára, ebéd egy régi birtok éttermében (www.oroszlanos.hu). Szőlőbirtokok és pincék látogatása, borkóstolás.
A vendégek távozása, egyéni transzferek a repülőtérre.